Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a lengyel sofőr biztos, hogy nem látta a zebrán átkelő nagymamát és babakocsiban ülő unokáját, akiket az egyik tiszaújvárosi kereszteződésben sodort el – értesült a Velvet megbízható forrásból.

A család szeptember 14-én reggel indult vásárolni az egyik helyi nagyáruházba, amikor a kamion kanyarodás közben maga alá gyűrte a nagymamát és a 17 hónapos kislányt. A balesetet csak a gyerek édesanyja élte túl. 

A rendőrség most zárta le a nyomozást, de információnk szerint az még most sem tisztázott, hogy a család honnan hova akart eljutni. Az egyik szemtanú szerint ugyanis a család az áruház oldaláról indult át az úttesten, az édesanya viszont pont fordítva emlékszik. Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert a szakértő szerint ha az áruház felől mentek, akkor

a család végig a kamionos holtterében volt,

vagyis egyáltalán nem látta az anyát, a nagyszülőt és a kisgyereket. Ha viszont az ellenkező oldalról indultak, akkor

a sofőr csak az átkelés pillanatában láthatta a családot, a zebrán viszont már nem.

A kamionos egyébként azt vallotta, hogy nem látta a gyalogosokat. Úgy tudjuk, a nyomozás alatt az is kiderült, hogy a sofőr legfeljebb 10 km/órás sebességgel kanyarodott, amikor elsodorta a nagymamát és unokáját. Mint ahogy az is, hogy nem ivott és a kötelező pihenőidőt is betartotta.

A lengyel férfit a bíróság november elején szabadlábra helyezte, így a sofőr hazamehetett.