Belehalt sérüléseiben egy harminc év körüli férfi, akit szombat éjszaka vertek meg egy várpalotai szórakozóhelyen, írja a Veol.

A rendőrség honlapja szerint a férfit 2015. november 28-án  hajnalban szállították kórházba a mentők egy várpalotai utcáról, ám még aznap elhunyt. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés vádjával három férfit vett őrizetbe az ügy kapcsán, ők elismerték a bántalmazást.

A Veol információi szerint az áldozat egy székesfehérvári koncert után ment be egy várpalotai szórakozóhelyre, és onnan távozva, az utcán került szóváltásba a gyanúsítottakkal.

A lapnak nyilatkozott a megyei mentőszolgálat mentésvezetője is, Somlai Artúr elmondta, hogy hajnali négykor riasztották őket az utcán fekvő sérült férfihoz, akin fejsérülést láttak, és gyenge életjeleket mutatott. A helyszínen megkezdték az újraélesztést, és ezt folytatva szállították be a veszprémi kórház intenzív osztályára.