A 42 éves férfit azzal vádolják, hogy júniusban rátámadt egy balogunyomi pékség alkalmazottjára, majd rövid dulakodás után elhajtott a kenyeresautójával, amivel Szombathely határában egy árokban kötött ki. A 112press.hu tudósítása alapján a vádlott kedden az év magyarázatával állt elő a bíróságon.

A férfi azt állította, hogy csupán félreértés történt, a maszk ugyanis azért volt rajta, mert hajnalban fázott feje, és valójában a kenyérszállító támadt rá, ő meg annyira megzavarodott ettől az egésztől, hogy elvitte az autót. Arra is volt egy remek kifogása, hogy miért nem hallotta a nyomába szegődő rendőrautó szirénáját. Mégpedig az, hogy

hangosan szólt a rádió, és nem találta a lehalkító gombot.

Hihető, nem? Főleg, ha azt is hozzátesszük a rendőrök hangosbeszélőn keresztül szólították fel, hogy álljon meg, mire egyikük vallomása szerint ráhúzta a kormányt az előzéssel próbálkozó rendőrautóra.

Magyarázatának hitelességén az is sokat ront, hogy a férfi másfél héttel az esetet megelőzően szabadult feltételesen Zalaegerszegről, ahol folytatólagosan elkövetett lopás miatt ültették le 2 év 8 hónapra. 

A tárgyalóteremben hasonló megdöbbenést keltett a kirabolt férfi vallomása is. Elmondása szerint cége azóta is levonja a fizetéséből a megsemmisült pékáru árát, és a rabló által totálkárosra tört autó árának egy jelentős részét. Mindezt feltehetőleg azért, mert nem zárta be a teherautót a rakodás idejére.

A tárgyalást 2016 februárjára napolta el a bíróság. Addig újabb iratokat kérnek be a sürgősségi baleseti osztályról, meghallgatják a rendőrautó vezetőjét és igazságügyi orvosszakértőt is beidéznek.