Azt írja a police.hu, hogy december 21-én szomorú dolog esett meg Szeghalmon: egy 51 éves férfi, és régi ismerőse, R. József együtt italoztak. Csakhogy amikor kerékpárját tolva hazafelé tartott, hátulról valaki megütötte, a földre lökte és kivette a farzsebéből a pénztárcáját – benne voltak az iratai és a pénze. Ahogy megfordult, látta, hogy R. József támadta meg.

Ekkor elkapta R. lábát, hátha így visszatarthatja. Szerencséjére pont akkor (este háromnegyed tíz körül) járt arra egy szolgálaton kívüli rendőr, aki felfigyelt dulakodásuk hangjaira. Azonnal szétválasztotta őket és segítséget kért a kollégáitól.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő rendőrei azonnal a helyszínre mentek és előállították a 49 éves helyi férfit. R. Józsefet a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.