Egy dunakiliti ház pincéjében, két kanapé között a földön találták meg annak az idős asszonynak a holttestét, akiről hónapok óta semmit sem tudtak a szomszédok. Ezért is szóltak egyébként a rendőröknek, akik először közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálták a haláleset körülményeit.  Akkor még ugyanis nem gyanították, hogy a nőt két éve megölték, írja a kisalfold.hu.

A boncolásból viszont kiderülhetett, hogy az asszonyt meggyilkolták, ezért emberölés miatt indítottak nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A lap azt írja, hogy a nő fia állítólag azt állította, hogy nem tudott megválni édesanyjától, ezért vitte le a pincébe.