Tudta, hogy mit tesz, és a következményekkel is tisztában kellett lennie annak a férfinek, aki 2015 augusztusában egy párnával megfojtott egy idős asszonyt a Kamaraerdei Idősek Otthonában – legalábbis ez derült ki az első vizsgálatokból.

A volt ápolót hónapokig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) figyelték éppen azért, hogy kiderüljön, szenved-e olyan pszichés betegségben, ami meggátolhatta volna abban, hogy felismerje azt, hogy mit tesz, illetve annak következményeit. A Velvet úgy értesült, hogy

a férfinél nem áll fenn kórós elmeállapotra utaló betegség.

Információnkat a férfi ügyvédje, Finta Eszter is megerősítette.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végzett vizsgálatok eredményiből majd csak a szakértők fognak tudni bármilyen következtetést levonni. Ám vélhetően hagyatkozni fognak erre az eredményre

– mondta az ügyvéd.

A gyilkosság egyébként valószínűleg ki sem derült volna, ha az ápoló nem egy pszichiáternél köt ki. A férfit ugyanis – állítása szerint – egyre betegesebb gondolatok foglalkoztatták, ezért az interneten kinézett egy szakembert, akinek később téveszméiről, a gyilkosságról, és arról is beszélt, hogy másokat is megölne. Végül az orvos szólt a rendőrségnek.

Bár I. Tamás korábban is állt pszichiátriai kezelés alatt, a Kamaraerdei Idősek Otthonának fenntartója, a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztályán korábban azt mondták, hogy a férfi alkalmasságát egy egészségügyi szolgáltató kft. igazolta, az időszakos vizsgálaton alkalmas minősítést kapott, és érvényes erkölcsi bizonyítványát is bemutatta.

Mivel a férfinél nem áll fenn kóros elmeállapot, I. Tamást már nem az IMEI-ben, hanem büntetés-végrehajtási intézetben tartják előzetes letartóztatásban.