horoszkóp
MG 1835

Beépített rendőröknek árulta a drogot a tűzoltó

2016.02.25. 14:08

Tíz éve volt tűzoltó, elvakultan imádta a szakmáját, és nem is dolgozott máshol, legalábbis ezt mondta ügyvédje arról a 32 éves férfiról, akit február 22-én a XIV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságról megbilincselve vittek el a nyomozók.

És bár másodállása valóban nem volt, de hónapok óta másik két tűzoltóval és három tárásával dílerkedett.

A hadnagy munkaidőben is készségesen terítette a szert, de volt, hogy budapesti szórakozóhelyeken vagy lakásán árulta a drogot.

A Központi Nyomozó Főügyészség végül csak az egyik tűzoltót és az egyik civil férfit vette őrizetbe, akiket csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ítélet ellen az ügyészség és a gyanúsítottak is fellebbezett.

Nem csináltam semmit

–  mondta a civil férfi ügyvédjének látva a nagy felhajtást. A védő csak annyit válaszolt, hogy hát valóban kevesebbet, mint amit a tűzoltó.

A Velvet információja szerint a hadnagyot 59 bűncselekménnyel gyanúsítják. A civil férfitól – aki egyébként már volt büntetve – mindössze kétszer vásárolt. A tűzoltóval a végén annyira elszaladt a ló, hogy azt sem nagyon gyanította, beépített nyomozóknak adja el a drogot. Értesülésünk szerint a nyomozók tavaly nyár óta figyelték a díler tűzoltókat és társaikat, végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentette fel a férfiakat.

A tűzoltó ügyvédje csak annyit mondott, hogy védence nagyon megbánta, és beismerő vallomást tett.