horoszkóp

Túlélt ezer bevetést, de a csaja csúnyán összeverte

2016.02.27. 12:13

A 43 éves Rob Byran látszólag nem olyan fickó, akivel érdemes lenne packázni. Huszonegy évig szolgált katonaként, miközben az afganisztáni, a boszniai és az észak-írországi frontvonalakat is megjárta. A csajának mégis sikerült ellátnia a baját, méghozzá elég alaposan. A Sun szerint a 36 éves Angelique Doyle egy súlyzóval verte péppé a brit háborús veterán arcát.

Az apuka 2014 márciusában poszttraumás stressz miatt szerelt le a hadseregtől. A csajával eleinte egész jól mentek a dolgok, 15 hónapig éltek boldog párkapcsolatban. Románcukba csak az rondított bele valamelyest, hogy a nő gyakorta lett agresszív a piától. Szeptemberben aztán megtörtént, amire soha nem számított volna: Angelique Doyle úgy megverte, hogy egy hatalmas vértócsa közepén találta magát. 

A manchesteri pár a bántalmazás napján egy közeli kocsmában volt iszogatni, hazaérkezésük után azonban civakodni kezdtek egymással. Angelique Doyle sajátos módon kezelte a konfliktust: előbb a kezében lévő poharat törte szét párja fején, majd egy borosüveggel is hasonlóképpen cselekedett. Annyira elborult az agya, hogy ezután a szilánkokkal vagdosta össze, egy székkel ütötte és megharapta szerencsétlen katonát. Doyle egy 12 kilós súlyzóval vitte be a végső csapást: akkorát sózott vele a férfi arcára, hogy betört az orra.

Félelmetes volt! Megütött és mindenféle aljas dolgokat kiabált nekem, miközben a saját véremben feküdtem. Háborús zónák frontvonalain harcoltam, nem gondoltam, hogy olyasvalaki fog megtámadni, akinek szeretnie kéne engem. ...a szemem láttára vált szörnyeteggé

– kesergett a férfi, aki szívbetegsége miatt vérhígító gyógyszereket szedett, ezért az erős vérzés könnyen az életébe kerülhetett volna.

Rob csak nagy nehezen tudott kijutni a lakásból, és meg sem állt a kórházig. A nővel szemben később testi sértés miatt emeltek vádat. A bíróság 20 hónapos börtönbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta az exkatonától. A veterán most azért állt a nyilvánosság elé, hogy megmutassa a családi erőszak áldozatává vált férfiaknak: nem szégyen elmondani, mi történt velük.

Egy csomót vitatkoztunk, gyakran ordított az arcomba. A dühkitörések után mindig megígérte, hogy meg fog változni, én meg elfogadtam a bocsánatkéréseit

– hívta fel a figyelmet az intő jelekre.