A 48 éves Cs. Sándor ügyében a nyomozást a rendőrség vádemeléssel zárta, a nyírkátai lakos csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt áll a bíróság elé. A férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött 14 biztosító társaságnál balesetbiztosításokat, hogy egy későbbi időpontban, önmagának, szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.

Cs. Sándor 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának, utolsó tengelye elé, ami átment a lábán. Mindkét lába annyira megsérült, hogy a kórházba szállítását követően azokat amputálni kellett – áll a rendőrség közleményében. A férfi így akart a biztosító társaságoktól egy milliárd forintos biztosítási összegeket kiszedni. Nem jött be.