Szerdán kivégzik a most 38 éves Pablo Lucio Vasquezt, aki még 1998-ban megölt egy 12 éves fiút a texasi Donnában – írja a Mirror. Az akkor 20 éves Vasquez egészen brutális módon gyilkolt. Elvágta a fiú torkát, ivott a véréből, aztán pedig megcsonkította a holttestet.

Vasquez a gyilkosság estéjén a 15 éves unokatestvérével, Andy Chapával volt egy házibuliban, ott találkoztak a 12 éves David Cardenasszal. A buliból együtt indultak hazafele. Útközben a részeg és bekokainozott Vasquez egy csővel fejbe verte Cardenast, aztán elvágta a torkát.

A két unokatestvér ezután egy mezőre cipelte a holttestet, ahol megskalpolták, levágták az egyik karját, a másiknak egy részét, aztán levágták a bőrt a hátáról. Ezután kirabolták, a holttestet pedig megpróbálták fémlemezek alá rejteni.

Vasquezt gyorsan elfogták a rendőrök, ő pedig bevallotta a gyilkosságot, ekkor mondta a rendőröknek azt, hogy ivott az áldozata véréből. Chapa, az unokatestvér később azt mondta, hogy Vasquez azért ölte meg a gyereket, mert nem kapta meg tőle, amit akart, bármi is legyen az.

„Az ördög mondta nekem, hogy szedjem le a fejét” – ilyen mondatokkal védekezett Vasquez a tárgyalásán. Egy videóra vett vallomásában arról beszélt, hogy kétféle hangot hallott a fejében, az egyik azt mondta neki, rossz amit csinál, a másik buzdította. Vasquez azzal védekezett, hogy elmebeteg, de a bíróság nem tartotta megalapozottnak a dolgot.

Az unokatestvére, miután bűnösnek vallotta magát, 35 év börtönt kapott a gyilkosságban betöltött szerepéért. Rajta kívül három másik embert ítéltek börtönre, akik segíteni próbáltak nekik eltüntetni az elkövetőkhöz vezető nyomokat.