horoszkóp

Döglött baromfival dobálták meg a katasztrófavédelem vezérének a házát

2016.04.13. 16:01

Tojással és döglött tyúkokkal dobálták meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) megbízott főigazgatójának a házát, értesült a Velvet. 

Kerestük az OKF szóvivőjét, de Hajdu Márton nem kívánta kommentálni értesülésünket. Információnk szerint Tollár Tibor otthonánál a rendőrök is helyszíneltek, ezért megkerestük az ORFK-t is, amint válaszolnak, frissítünk.

Frissítés: Megkaptunk a rendőrség válaszát, amiben azt írják, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság garázdaság vétség miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és ennél többet nem kívánnak elmondani.

Tollár 2015 áprilisában váltotta Bakondi Györgyöt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság  élén. Korábban az Index is írt arról, hogy a  megbízott főigazgató személye körül nincs minden rendben: Tollár is érintett ugyanis a BM Heros Zrt. összeférhetetlenségi ügyében, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgál a volt tűzoltó szakszervezeti vezető, Árok Kornél bejelentése alapján. Több katasztrófavédelmi vezetőről kiderült ugyanis, hogy vezetőségi tagok a tűzoltógépjárművek gyártásával, javításával, felújításával is foglalkozó – egyébként az OKF tulajdonában álló – cégben.