horoszkóp

Tetkóval akarta bizonyítani, hogy elrabolta a maffia, de eléggé elcseszte

2016.04.18. 17:45

A 71 éves Kevin McGeever képességeit a thief, vagyis a tolvaj szó helyesírása haladta meg. Egy kicsit későn eszmélt rá, hogy lemaradt belőle egy „h” betűt, de nem hagyta, hogy ilyen apróságok eltántorítsák céljától. Utólag biggyesztette fölé az elhagyott karaktert, amelynek helyét a biztonság kedvéért egy nyíllal is jelezte. A tetoválással állítólag az volt a célja, hogy elhitesse a rendőrökkel: nyolc hónapra orosz maffiózók rabolták el – számolt be a Sun.

A bűnözőként kevésbé jeleskedő ingatlankereskedőre 2013 januárjában az írországi County Leitrim tartomány egyik útja mentén találtak rá meglehetősen zilált állapotban. Ekkor állt elő nem túl hihető meséjével, amit elcseszett tetkójával próbált alátámasztani. A varrást később egy dublini klinikán akarta eltávolíttatni, de addig vitázott az áron az orvosokkal, míg végül néhány alkalom után kénytelen volt félbehagyni a kezelést. Azóta jobb híján sminkkel próbálja takargatni homlokát.

Azért állt elő a tervvel, mert nyakig merült az adósságban és világszerte voltak tartozásai. Biztos volt benne, hogy az emberek sajnálni fogják, hiszen senki nem tenne ilyet a saját testével

– idézte fel egy korábbi barátja.

Szerinte eleinte minden jól ment a klinikán, de aztán az orvosok is rájöttek, hogy valami nem stimmel vele, hamarosan pedig nem kívánatos személy lett belőle. Akkoriban azt állította, hogy nincs egy fityingje sem, miközben haldokló partnere hitelkártyájával egy csomó pénzt szórt el dizájner ruhákra és flancos éttermekre.

A Sun ír kiadása szerint a férfival szemben jelenleg Dubajban folyik büntetőper egy 633 ezer fontos (körülbelül 246 millió forintos) ingatlancsalás miatt.