A Sun szerint Jacob Wager szombat este állt lesben a wisconsini Antigo városának középiskolája előtt, majd gépkarabélyával tüzet nyitott a bálról távozó diákokra. A lövöldözésben egy fiú és egy lány sérült meg. Valószínűleg csak azért nem történt nagyobb tragédia, mert a rendőrök éppen a parkolóban járőröztek. Egyikük szinte azonnal közbelépett, és lelőtte az ámokfutót, aki néhány órával később a kórházban vesztette életét.

A 18 éves fiú az iskola korábbi diákja volt, tavaly érettségizett. A vérengzést megelőzően állítólag a barátainak hencegett, hogy szerzett egy gépkarabélyt, de akkor még nem sejtették, mire készül vele. A rendőrség egyelőre nem jött rá, hogy mi volt az indítéka, ahogy azt sem tudni, hogy véletlenszerűen lövöldözött-e, vagy előre kiszemelte célpontjait.

Jacob néhány háznyira lakott tőlem. Régóta ismertem őt, és nagyon édes fiúnak tartottam. Talán valami olyan csatát vívott, amit még egyikünk sem ért meg. Imádkozom az összes érintett családért

– mondta egyik szomszédja, Hannah LeVeqe.

Az ámokfutó áldozatainak hatalmas szerencséje volt. A lány csak könnyebben sérült, ezért már hazaengedték a kórházból. A fiút ugyan meg kellett műteni, de stabil az állapota, és nincs életveszélyben.