1969. november 16-án egy madárfigyelő vette észre egy fiatal nő holttestét a Los Angelben, a Mulholland Drive melletti bozótosban. Az áldozatot 150 késszúrással ölték meg, ami már akkor is pszichopata elkövetőt feltételezett, írja a People.

A különösen kegyetlen gyilkosság, a helyszín és az időpont (alig pár hónappal Sharon Tate színésznő és barátai brutális lemészárlása után, alig pár kilométerre attól a helyszíntől) rögtön elindította a spekulációt, hogy ezt a nőt is Charles Manson és elvakult szektája gyilkolta meg.

A ismeretlen áldozat a Jane Doe#59 "nevet" kapta, és 46 éven keresztül személyazonossága és gyilkosának neve is rejtély maradt. Egészen mostanáig.

A Los Angeles-i rendőrség egyik nyugdíjas nyomozója 2003-ban vette elő újra az ügyet, de így is több mint egy évtizedig tartott, mire kiderült, hogy az áldozat Reet Jurvetson, aki Svédországban született, Montreálban élt, és halála idején mindössze 19 éves volt.

Egy fiatalkori barátja talált rá véletlenül fotójára egy régi bűnügyekkel foglalkozó weboldalon, és azonnal felhívta Jurvetson testvérét, aki szintén felismerte a nőt. A DNS vizsgálatok végül igazolták sejtésüket.

 

Jurvetson egy férfi miatt utazott Los Angeles-be 1969-ben, ám mindössze egy képeslapot küldött családjának, majd nyomtalanul eltűnt. Ők mégsem jelentették eltűnését a rendőrségen, mert biztosak voltak benne, hogy a lány új életet kezdett.

Az ügyön dolgozó nyomozó Luis Rivera mindenképpen meg akarja találni Jurvetson gyilkosát, ám egyelőre nem sok nyom van, amin elindulhat. Mansont tavaly októberben ugyan szembesítették a lány fotójával, hátha felismeri, ám semmilyen használható információt nem kaptak.

Ennek ellenére a rendőrség nem zárja ki, hogy Juvertson Manson áldozata.