horoszkóp

Ilyen egy földalatti marihuána ültetvény

2016.05.25. 09:50

Téglás külterületén, egy házban nagyobb mennyiségben tartott értékesítés céljából kábítószert P. László, a rendőrök a tanyát átvizsgálva észrevették, hogy az egyik melléképület padlójának széle megrepedt. P. László a nyomozóknak megmutatta, hogy a padló a titkos bejárata egy földalatti marihuána ültetvénynek. A betonpadlót egy földbe süllyesztett villástargonca hidraulika rendszere emelte fel és úgy lehetett lejutni az ültetvényhez. A Felderítő Osztály nyomozói a föld alatt kiépített helyiségben összesen 224 tő – különböző fejlettségű – vadkendert, körülbelül 4,5 kilogramm előre csomagolt marihuánát és a kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A botanikus szakértő elsődleges véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.

A gyanúsítottól lefoglalt „white widow” úgynevezett fehér özvegy kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint, míg a dohányáru értéke meghaladja a 11 millió forintot.

A megyei rendőr-főkapitányságra előállított két férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. május 20-án elrendelt. 

A NAV nyomozói költségvetési csalás bűntett és jövedékkel visszaélés elősegítése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A nyomozók a két gyanúsított otthonaiban házkutatást tartottak, amely során P. László házának garázsában 90 kilogramm vágott dohányt, míg M. Sándor lakásában 1900 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak, amelyről értesítették a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársait – áll a rendőrség közleményében.