horoszkóp

Tanulóvezető elleni kamikáze akció lett az italozás eredménye

2016.06.23. 20:58

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsági elleni bűntett miatt emelt vádat egy 54 éves férfival szemben, aki egy miskolci útkereszteződésben ittasan rohant neki egy tanulóvezető autójának. Gyalog.

A vádirat szerint a férfi 2015 októberében feltételesen szabadult a börtönből. Mivel nem volt lakása, lánya fogadta be miskolci otthonába, de állandó részegségéből kifolyólag sokat vitáztak egymással. A férfi az incidens előtt is italozott, majd az utcán sétálva veszett össze lányával. Ekkor született meg fejében a kamikaze-akció gondolata. 

A férfi egy 17 éves kamasznak szerzett néhány emlékezetes pillanatot, aki éppen első forgalmi óráján ismerkedett a vezetés fortélyaival, és viszonylag jól boldogult. Egészen addig, amíg felbukkant az egyrészt részeg, másrészt pedig dühös vádlott, aki bizonyára a két, egyenként is veszélyes tényező hatására határozta el, hogy nekifut autójának.  A vádlott nem sokat teketóriázott, előbb "elköszönt" lányától, majd szándékosan nekirohant az elsőbbséget biztosító, lassító autónak. 

 Az oktató belenyúlt a vezetésbe, félrerántotta a kormányt és a fékbe is beletaposott, de az elütést így sem tudták elkerülni. A férfi a kocsi bal oldalának ütközött és a visszapillantó tükröt elhajlítva a földre zuhant. Azonnal felpattant, mert sérülése nem keletkezett

 írta közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A helyszínre mentőt és rendőrt hívtak, majd a vádlottat kórházba szállították. Az ügyészség szerint a férfi veszélyeztette a kocsi vezetőjének és utasának testi épségét, ezért közúti veszélyeztetés bűntette miatt emeltek ellene vádat.