horoszkóp

Avasi paneltűz: nem a tűzoltók hibája volt a családi tragédia

2016.07.01. 13:44

Az avasi lakótelepen 2009. augusztus 15-én történt tragédia. A paneltűzben egy 39 éves édesanya, 16 éves lánya és 13 éves fia vesztette életét. Az édesapa még 2012-ben kezdeményezett pótmagánvádas eljárást a mentésben és oltásban résztvevő tűzoltókkal szemben. A vád szerint ők foglalkozási szabályt sértettek a beavatkozás során, ami ok-okozati összefüggésben volt családtagjai halálával. A Miskolci Törvényszék július elsején, pénteken hozott ítéletében azonban jogerősen is felmentette a tűzoltókat. 

A tragédia napján a miskolci Középszer utca egyik panelházának hatodik emeleti lakása gyulladt ki, de az ott élő középkorú nő nem értesítette a tűzoltókat. A szomszédokat sem figyelmeztette a veszélyre, és a lakás ajtaját nyitva hagyva távozott az épületből. A lángok hamarosan továbbterjedtek a felette lakó család otthonára. A hetedik emeleti lakásban az édesanya és két gyermeke tartózkodott, az édesapa akkor dolgozott.

Nem tudtak kimenekülni

A nő kétségbeesve telefonált a tűzoltóságra, hogy a gyerekekkel nem tudnak kijutni a lángoló lakásból. A Blikk korábbi cikke szerint az első hívás során a diszpécser azt javasolta neki, hogy az ajtón, vagy az ablakon keresztül próbáljanak kimenekülni. 

„De nem tudunk, mindkét oldalon égünk, ennyi eszem nekem is van!”

– fakadt ki. A hatalmas füsttől ekkor már alig kaptak a levegőt. 

Az édesanya a második, három perccel későbbi hívás során a helyszínt pontosította. Az utolsó szavai ezek voltak:

„Már nem bírjuk tovább!”

Mindhárman súlyos füstmérgezést szenvedtek. Anya és fia a helyszínen életüket vesztették, a lány négy nappal később, a kórházban halt meg.

Az alsó lakót próbaidőre ítélték

Az ügyben először a kigyulladt lakásban élő asszony, illetve a panelház felújítását végző cég munkatársaival szemben indult eljárás, mert felmerült, hogy a tűz terjedésében közrejátszhatott, hogy az épületet nem megfelelő technikával szigetelték. Az elsőrendű vádlott a középkorú nő volt, akit elsőfokon közveszély okozása, illetve háromrendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt 4 év letöltendő börtönre ítélt a bíróság.

A másodfokú eljárásban a nőt a közveszély okozás vádja alól felmentették, és csak segítségnyújtás elmulasztásában mondták ki bűnösnek, a bíróság egy év próbaidőre bocsátotta. Az indoklás szerint a közveszély már akkor bekövetkezett, amikor kigyulladt a lakása. 

Az ügy további három vádlottját, a cég munkatársait felmentették a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének vádja alól. A tűz okát az eljárás során nem sikerült megállapítani, mert a bizonyítékok elégtek.

A tűzoltókat is megvádolták

Az avasi paneltűz kapcsán 2012 júniusában az apa részéről érkezett pótmagánvád a bíróságra. A vád lényege röviden az volt, hogy a tűzesetnél eljáró tűzoltók (összesen heten) különböző mértékben, de mindannyian megszegtek valamilyen foglalkozási szabályt, ami ok-okozati összefüggésben állt a három áldozat halálával. M. F. és társai ellen ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás.

A Miskolci Járásbíróság első fokon négy tűzoltó esetében megállapította, hogy semmilyen foglalkozási szabályt nem szegtek, míg három tűzoltó esetében azt állapította meg, hogy habár kisebb-nagyobb fokú szabályszegés történt, azok azonban nem állnak ok-okozati összefüggésben a sértettek elhalálozásával, ezért valamennyi vádlott vonatkozásában felmentő ítéletet hozott. A pótmagánvádló polgári jogi igényét elutasította

– idézték fel a vádiratban. 

Jogerős a felmentés

A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék pénteken jogerősen is felmentette az érintetett tűzoltókat.

A másodfokú bíróság részletes bizonyítást folytatott le az ügyben és annak eredményeként állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat megfelelően értékelte, az indokolási kötelezettségének eleget tett. Hangsúlyozta a törvényszék, hogy a tűzoltás a tűzoltók felderítő és életmentő tevékenysége egy dinamikus folyamat, amely során elképzelhetetlen, hogy a tűzoltásvezető minden egyes helyzetre kiterjedő, átfogó, részletes és mindentől függetlenül kötelezően alkalmazandó utasítást adjon a felderítés és az életmentés tekintetében, ezért a tűzoltásvezető vonatkozásában a bizonyítottság hiányát bűncselekmény hiányára módosította

– írta közleményében a bíróság.