A gyerekei próbálták védeni őrjöngő apjuktól azt a magyar nőt, akit élettársa szerda reggel, egy konyhakéssel szurkált halálra, a spanyolországi Benicássimban. A férfi ezután 13 éves fiát, és 11 éves lányát is megsebesítette, végül hívta rendőröket, és feladta magát.

Menczer Tamástól, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivőjétől úgy tudjuk, hogy a 13 éves fiú és 11 éves húga akkor sérült meg súlyosan, amikor az anyjukat próbálták védeni.

Mindkét gyereket az intenzív osztályon ápolják, de egyikük sincs életveszélyes állapotban, és belátható időn belül átkerülnek a traumatológiai osztályra. Mivel kettős állampolgárságúak, és a tartózkodási helyük is Spanyolország, ezért elhelyezésükről is a spanyol hatóságok döntenek majd

– mondta a szóvivő.

A meggyilkolt nő két testvére is Spanyolországban él, jelenleg ők vannak a gyerekek mellett, de a családtagok is csak egyesével látogathatják a testvéreket. A fiút és lányt valószínűleg mégsem az anyai rokonok veszik majd magukhoz.

Nyilvánvalóan ez egy hosszabb procedúra, de a jelenlegi állás szerint a testvérek az apai nagyszülőkhöz kerülhetnek. A magyar nagynéni és nagybácsi életkörülményei ugyanis nem teszik lehetővé, hogy a gyerekeket magukhoz vegyék

– tette hozzá a szóvivő.

A barcelonai konzulátus munkatársai folyamatosan tartják  a kapcsolatot a családdal és minden segítséget megadnak a rokonoknak, akik úgy tervezik, hogy a 43 éves nőt Spanyolországban temetik majd el.

A 40 éves férfi július 20-án reggel azért fordult családja ellen, mert élettársa el akarta hagyni.