Fotó és videó már van róla, de még mindig keresi a rendőrség azt a férfit, aki hétfőn 22 óra körül zsebkéssel sebesített meg három embert a VII. kerületben, a Rákóczi úton, írja a police.hu. A késelést szóváltás előzte meg, a sérültek a mostani információk szerint könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. 

A hvg.hu a Blikkre hivatkozva azt írja, hogy a részegnek tűnő támadó az utcán körben állva beszélgető fiatalok közé nyomult, és amikor azt mondták, kerülje ki őket, kést rántott. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a videón látható személyt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.