A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás elkövetésének gyanúja miatt, írja a police.hu

2016. augusztus 29-én 15 óra 30 körül Demecs Norbert három másik, egyelőre ismeretlen férfival együtt a XIV. kerületi Öv utcában berontott egy lakásba. Az ott lakó férfit összeverték, és fegyverrel (vagy legalábbis egy fegyvernek látszó tárggyal) megfenyegették, majd arra kényszerítették, hogy adja át nekik az értékeit. 

Végül számítástechnikai eszközöket, mobilt és készpénzt vittek el tőle. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A képeken Demecs Norbert látható, a másik 3 férfiról egyelőre nem tudnak semmit. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya kéri, hogy aki a fotón látható személy tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, a bűnügyi számra hivatkozva hívja a 461-5110-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.