Az ejtőernyősökkel fel-felszállni naphosszat, nekem ez olyan “felemelő” élmény, amiért érdemes volt végigjárni a hosszú utat a kis gumimotorostól a kilenchengeres csillagmotorosig

írja bemutatkozó szövegében az a pilóta, aki vasárnap délelőtt is három ejtőernyőssel szállt fel a Gödöllői reptérről.

A férfi – a korábbi hírekkel ellentétben – a Cessna 182-es gépet vezette és ereszkedés közben ütközött azzal a Piper 28-as típusú kisrepülőgéppel, amelyiken egy anya és 8 éves kisfia sétarepült egy másik pilótával. A Közlekedésbiztonsági Szervezet elsődleges információi szerint, a gépek szemből ütköztek egymásnak a levegőben, majd csapódtak a földbe. A balesetben a pilóták, a budapesti nő és fia szörnyethaltak, a három ejtőernyős viszont még az ütközés előtt kiugrott a Cessnából és sikeresen földet ért.

Sokáig viszont akkora volt a káosz, hogy a rendőrök mindenkit az autókhoz  tereltek, így próbálták kideríteni, kik szállhattak fel a pilótákkal.

Időbe telt ugyanis, amíg a tűzoltók és a rendőrök megtalálták a gépek roncsait, melyek végül a Gödöllői Arborétum területén, egymástól két kilométerre lettek meg. 

Gödöllőn múlt hétvégén tartották az 54. Nemzeti Célbaugró Ejtőernyős Bajnokságot, ezért a repülőtér körzetében speciális légtérhasználati szabályok voltak érvényben, vagyis egyéb repülés csak az ejtőernyőzés prioritásának figyelembevételével volt engedélyezett. (A repülésirányító engedélyével viszont ugyanúgy felszállhattak más gépek is.)

Már csak azért is kellettek a speciális szabályon, mert egyébként ezeken a kisrepülőtereken az úgynevezett VFR (visual flight roules), vagyis – akárcsak az autóvezetésben – látás szerinti repülési szabályok élnek, mondja a Velvetnek egy neve elhallgatását kérő pilóta. Azaz nem kötelező repülési tervet leadni, de még csak rádióval sem kell rendelkeznie a kisgépeknek ahhoz, hogy repülhessenek.

Persze mindenkiben dolgozik az életösztön, és a saját érdekében bejelentkezik az adott repülőtér frekvenciáján és elmondja a repülési szándékait, de ezek nem irányított légterek

mondja a szakember.

Az ejtőernyősöket szállító pilóta viszont átlépett és át is jelentkezett (a hangfelvételen 0.48-tól) az úgynevezett irányított légtérbe, ahol már a Approach (Ferihegyi Közelkörzet) diktál. F. Szabolcs, a Cessna pilótája 4000 láb magasságig kért, és kapott engedélyt.

Ereszkedés közben viszont figyelmeztették (a hangfelvételen 9.20-nál), hogy alatta, 1800 lábon 7000 kóddal van egy gép.

Amint a pilóta elhagyja az irányított légteret, azt először jelzi az Approach-nak, majd – jó esetben – bejelentkezik az adott légtér, nem irányított frekvenciájára, hogy a többiek tudjanak róla. A Velvetnek nyilatkozó pilóta viszont azt mondta, hogy ezeket a bejelentkezéseket a kisrepterek nem rögzítik, így legfeljebb a tanúk elmondásából derülhet majd ki, hogy a Cessna pilótája egyáltalán bejelentkezett-e. Mint ahogy az is, hogy a Pipert vezető, B. Zsolt jelezte-e a felszállást.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárás keretében szakértő bevonásával továbbra is vizsgálja a baleset körülményeit. A roncsokat ma délután vitték el az arborétum területéről.

A rendőrség kéri, hogy aki a baleset időpontjában a térségben tartózkodott és azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, fénykép- vagy videófelvételt készített a balesetben érintett járművekről, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (1133 Budapest, Pozsonyi út 56. szám), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, a „Telefontanú” zöld számát (06-80-555-111) vagy a 107, 112 központi segélyhívó számokat.