horoszkóp
DLAPE20150925009

Már tudhatják, milyen távirányítóval robbantottak a Teréz körúton

2016.09.30. 12:44

A hvg. hu azt írja, hogy a rendőrségnek valószínűleg sikerült beazonosítania robbanószerkezethez tartozó távirányítót, amit a múlt szombati Teréz körúti robbantásnál használhattak, ugyanis egy adott cég által forgalmazott típus után megy a hajsza. 

A lapnál jelentkezett valaki, aki azt mondta, hogy csütörtökön azért keresték meg vidéki otthonában a Készenléti Rendőrségtől, mert még tavasszal vásárolt egy távirányító-vevő készüléket. A nyomozók kifejezetten arra hivatkoztak, hogy azért jöttek ellenőrizni az általa vásárolt „távirányító és egycsatornás vevő modul”-t, mert a két rendőrt megsebesítő támadással „összefüggésben ilyet használtak”.

A vásárló a hvg.hu-nak azt mondta, hogy

a készüléket az interneten vette, de mivel nem használta fel, meg is tudta mutatni a nyomozóknak.

A távirányító egyébként egy teljesen sima távirányító, amit például garázskapu-nyitónak szoktak vásárolni. De ilyen, elektromos áramkör nyitására-zárására alkalmas relés szerkezetet használnak még egy sor más célra, amikor adott távolságból kell valamit kapcsolni.

A rendőrök most valószínűleg a cég vevőlistája alapján ellenőriznek mindenkit országszerte.

Szeptember 24-én este a Teréz körút 4. előtt feltehetően egy szögbombát, de legalábbis repeszanyaggal dúsított, házi készítésű bombát robbantottak. A robbantásban két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az országos rendőrfőkapitány vasárnapi sajtótájékozattójában azt mondta, a robbantás célpontjai a rendőrök voltak.