horoszkóp

Női holttestet találtak a Népligetnél

2016.10.13. 14:44

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2016. október 13-án 11 óra 58 perckor bejelentés érkezett arról, hogy a Népliget egyik bokros területén egy ismeretlen, női holttestet találtak, aki az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény áldozata lett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, írja a police.hu.

Ahogy az a fotókon is látszik, a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki: jelenleg 13 rendőrautó, 2 csapatszállító és 2 civil kocsi van a helyszínen. Információink szerint a helyszínelők igen nagy területet kerítettek le, és jelenleg is nyomokat rögzítenek. 

Úgy tudjuk, hogy a nő fejére több, erős ütést mérhettek egy tárggyal, továbbá, hogy deréktól lefelé semmilyen ruha nem volt rajta, amikor az FTC Utánpótlás Centrumától nem messze, egy bokros részen megtalálták.

D  MI20161013001

A rendőrök a helyszínen egy nyomkövető kutyát is elindítottak, aki egy padig biztosan elvezette őket. Amint bővebb információval rendelkezünk az ügyben, posztunkat frissítjük.

IMG 7600