horoszkóp

Felgyújtottak egy hajléktalan férfit Hatvanban

2016.10.28. 12:49

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Heves Megyei Főügyészség azt a gyöngyösi férfit, aki brutális, embertelen módon vetett véget egy 59 éves hajléktalan személy életének. 

Az eset még idén áprilisban, Hatvanban történt, ahová a vádlott eredetileg abból a célból utazott, hogy volt barátnőjével helyreállítsa a kapcsolatát. Miután ez nem sikerült, a vádlott a városban céltalanul sétált és szeszesitalt fogyasztott. Végül ittas állapotban, éjfél körüli egy árkádsoron állt meg pihenni, ahol az ugyancsak ittas állapotban lévő, 59 éves hajléktalan sértett is tartózkodott.

A vádlott a férfi mellé telepedett, néhány szót váltottak egymással, majd miután a sértett lefeküdt a földre aludni, a férfi l hirtelen felállt és elkezdte őt rugdosni.

A bántalmazás mintegy fél órán keresztül, hosszabb-rövidebb megszakításokkal zajlott úgy, hogy a vádlott közben többször is eltávolodott áldozatától, majd visszatérve tovább folytatta a bántalmazását. Ennek során a sértett fejét 56, míg a törzsét 27 alkalommal rúgta meg, továbbá a fejét és a mellkasát megtaposta, illetve arra többször rá is ugrott.

Ezt követően a vádlott egy gyufával, az akkor még rövid ideig élő sértett ruházatát meggyújtotta, majd néhány perc múlva elsétált a már intenzíven égő holttest mellett.

A férfi tettét követően felhívta a rendőrséget és feladta magát.

A Heves Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben indítványozta a fegyházbüntetés kiszabását, valamint azt is, hogy a bíróság a közügyek gyakorlásától tiltsa őt el, és kötelezze a közel félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. A férfi nem tudott magyarazátot adni tettére.

Forrás: Ügyészség