horoszkóp
15039663 1506781539348735 9119221443896199559 o

Fegyveres egyenruhások leptek el egy Siófoki utcát

2016.11.10. 12:10

FONTOS: a képeken nem a TEK egységei láthatók.

Fényes nappal, délelőtt 9 óra után egy kicsivel állt meg az élet a siófoki Budai Nagy Antal utcában, ahol kommandósok egy ismeretlen férfit állítottak elő egy fehér színű terepjáróból. 

A környéken lakók szóbeszéde szerint hajnal óta figyeltek a civil ruhások. 11 óráig le is volt zárva az utca, az autót átvizsgálták.

Megkerestük a Terrorelhárítási Központot, akik nem tudták megerősíteni, hogy folyamatban lett volna ma délelőtt bármilyen elkapás, nem az ő embereik voltak a helyszínen. Később kiderült, hogy a NAV pénzügyi nyomozói tartottak elfogást a NAV Merkúr Bevetési Egységével. 

Frissítés (2016. november 15.): a NAV sajtóközleménye szerint egy volt idegenlégiós katonát kaptak el, aki a helyi bűnszövetséget irányította, társai között pedig egy többszörösen körözött személyt is sikerült elfogni.

Fotó: Part FM

A balatonszárszói férfi irányításával működő vagyonvédelmi feladatokat ellátó bűnszövetség több mint hatszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek. A valóságban nem működő cégek beiktatásával, valótlan számlázással 150 millió forint áfát csaltak el, míg a dolgozók után 470 millió forint összegű járulékot nem fizettek be.

Az akcióban 110 pénzügyi nyomozó több megyében, 35 helyszínen végzett házkutatást és vagyontárgyakat, valamint készpénzt is lefoglaltak. A Veszprém megyei adórevizorok az alkalmazottak bejelentését ellenőrizték. A céghálózatot működtető volt légióst a NAV Merkúr Bevetési Egysége fogta el; egyik álnevet használó társát három elfogatóparancs alapján körözték, elfogása után megkezdte korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

14976660 1506781596015396 1476342911804894537 o
Fotó: Part FM

Az okozott kár megtérülésére 306 millió forint összegben zárolták az elkövetők vagyonát: gépkocsikat, ingatlanokat, készpénzt és követeléseket. A pénzügyi nyomozók az akció napján 11 gyanúsítottat és 15 tanút hallgattak ki. 

 Az irányító férfit a Kaposvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt, az elkövetők tettükért akár 10 év szabadságvesztéssel is felelhetnek.