Az Ausztráliában dolgozó manchesteri nőt, a 29 éves Stacey Tierney-t december 19-én találták holtan a melbourne-i Dreams Gentlemen's sztriptízklubban, ahol táncosként dolgozott. Holtteste akkor már 12 órája heverhetett a padlón. Az eset körül sok a megválaszolatlan kérdés, barátai arra gyanakodnak, hogy a nő gyilkosság áldozata lett, de ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg. 

Ahogy meghallottam, hogy meghalt, rögtön rákérdeztem, hogy megölték-e. A szívem mélyen tudtam, hogy valami nem stimmel

– idézte fel Briar Rose, az elhunyt táncos kollégája és barátnője a Daily Mail ausztrál kiadásának.

Kizárt, hogy megölte magát

Stacey Tierney ismerősei azt mondják, a tragédiának semmiféle előjele nem volt. A nő egy halom pénzt keresett sztriptíztáncosként (két másik klubban is dolgozott), nemrég költözött be új otthonába, egy szép házba, nem használt drogokat, teljesen egészséges volt és úgy nagy általánosságban boldognak érezte magát. Így aztán teljesen valószínűtlennek tűnik számukra a gondolat, hogy esetleg önkezével vetett véget életének. 

„Ő volt a legkedvesebb ember, akivel valaha is találkoztam.”

– tette hozzá Briar Rose.

A vendégek láthatták meghalni

Az egykori fitneszedző december 18-án,  zárás után, egy privát buli keretében szórakoztatott egy csapatnyi, eddig ismeretlen férfit a klubban. Holttestére másnap délelőtt 11:50-kor, a nyitáskor bukkantak rá munkatársai. A körülmények arra utalnak, hogy a vendégek jelenlétében vesztette életét, de azok nem hívtak segítséget és a rendőrségen sem tettek bejelentést, hanem egyszerűen leléptek a helyszínről.

Briar Rose szerint barátnője nem egyedül juthatott be a bárba, és azt is furcsának találta, hogy egyáltalán ott volt, mivel a sztriptíztáncosok a nyitvatartási időn túl nem szoktak műsorokat vállalni.

A rendőrség nem nyilatkozik

A rendőrök kedden hallgatták ki Stacey Tierney családját, majd az ügyben a gyilkossági csoport kezdett vizsgálódni. A nyomozás során átnézték a felvételeket, amiket a klub biztonsági kamerái készítettek, de ettől sem lettek okosabbak, mert egyik sem látott rá arra a részre, ahol a táncos a férfiakkal mulatott. A hatóságok egyelőre semmiféle információt nem közöltek az esetről, és addig nem is fognak, amíg el nem készül a halottkémi vizsgálat eredménye.

Via The Daily Mailnews.com.au