horoszkóp

Szinte semmi nem maradt a három autóból, amik az Üllői úti felüljárón ütköztek egymásnak

2017.02.10. 19:42

Egyelőre nem tudják, mi okozhatta azt a balesetet, amely február 10-én, 18 óra 10 perc körül történt a IX. kerületi Üllői úti felüljárón. A police.hu információi szerint három autó ütközött egymásnak, egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek. A rendőrök a helyszínelés idejére az Üllői úti felüljárót mindkét irányban lezárták.

Update: A Velvet a helyszínhez közel dolgozók elmondásai alapján megtudta, hogy a fehér színű Ladába hátulról belerohant a szürke kisbusz, ez lökte meg, amibe így belehajtott egy harmadik autó oldalról. Az ütközés nagy csattanással járt, ezután legalább két perc telt el mire kiszálltak az egyik járműből, mobiltelefonnal kezdtek világítani az autókba.

A Lada lámpáját a pár perc múlva nagy erőkkel kiérkező tűzoltók kapcsolták le. A nő életét már nem tudták megmenteni, szörnyethalt. A hídon egy kisgyereket is láttak, a helyszínen tartózkodók szóbeszéde alapján ő a fehér autó hátsó ülésén utazott, végül egy gyermekmentő vitte el.

Forrás: police.hu