Március 22-én, szerdán elhunyt a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sérültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak, közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel. Ezzel 17 főre emelkedett a tragédia halálos áldozatainak száma.

A január 20-i balesetben  16-an vesztették életüket, köztük 11 fiatalkorú, egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, továbbá volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Az utolsó súlyos sérültet még február 24-én szállították haza repülővel Olaszországból. Tamás Róbert, a Honvédkórház orvosigazgatója akkor azt mondta, hogy az 50 év körüli férfi gépi lélegeztetés mellett altatásban, nagyon súlyos koponya- és mellkasi sérülésekkel került a kórházba. 

Frissítés: Tamás Róbert, orvosigazgató sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy a 40 év körüli férfi testének hatvan százaléka meg volt égve, halálát több szervi elégtelenség és egy súlyos tüdőgyulladás okozta. A veronai buszbaleset 17. áldozata nem a busz sofőrje.