horoszkóp

Machetével próbálta oldani a feszültséget egy kisgyaláni férfi

2017.04.01. 11:00

Az 52 éves S. Rudolfot a kaposvári rendőrség elfogta, kihallgatta, majd gyanúsítottként állította elő a Kaposvári Rendőrkapitányságon, miután a férfi  2017. március 31-én, 19 óra körül egy kisgyaláni házban összetűzésbe keveredett három ismerősével.

Ez még önmagában nem büntetendő cselekedet, csakhogy az események hamar eldurvultak. S. úr a vita hevében egyetlen megoldást talált az ellentétek csitítására, vagyis hazament,

megfogta az első, keze ügyébe kerülő, 85 centi hosszú, 71 milliméter széles bozótvágóját, majd visszament intézkedni a kialakult feszültség helyszínére.

Egyik ismerősének biciklije a kerítéshez volt támasztva, ezért adta magát a helyzet, hogy az indulatos férfi machetéjével szándékosan megszurkálja, és teljesen megpróbálja tönkretenni azt. Tevékenysége közben azért nem feledkezett meg arról sem, hogy a bent lakókat hangosan szidalmazza, fenyegesse.

A rendőrök S. Rudolfot a helyszínen elfogták, és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, valamint indítványozták előzetes letartóztatását. 

Forrás: police.hu