Teljesen összeégett annak az embernek a teste, akinek maradványaira egy nyírpazonyi mezőőr talált rá egy kiégett autóban a település közelében lévő erdős területen.

Éppen azt a részt ellenőriztem délután négy óra előtt nem sokkal, amikor észrevettem a kocsit, amely addigra már teljesen ki is hűlt. Hátulról közelítettem meg a kocsit, ekkor vettem észre a benne lévő test elszenesedett maradványait

– idézte fel a Blikk kérdésére a mezőőr, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

A lap információi szerint a kocsi egy Opel Corsa volt, amely a rendszám alapján az eltűntként keresett V. Zoltáné lehetett. A férfi egy nappal korábban távozott ismeretlen helyre autójával.

„A bátyám délután eltűnt Nyíregyházán. Hazaindult lakásába ezüstszürke színű Opel Corsával”

– írta V. Zoltán testvére a Facebookon.

Az eltűnt férfi felesége a lapnak megerősítette, hogy az ő kocsiját találták meg, de szerinte egyáltalán nem biztos, hogy férje holtteste volt benne. A család abban reménykedik, hogy az azonosításhoz szükséges DNS-vizsgálat megállapítja, hogy valaki más az áldozat. 

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak egy autóban Nyírpazonynál

Felmerült, hogy a holttest egy eltűnt férfié lehet, de annyira össze volt égve, hogy még nem tudták azonosítani.

4 · Jun 19, 2017 10:02am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Via Blikk