horoszkóp
kirlno

Körözik Király L. Norbertet az X-faktorból

2017.12.06. 07:49

Úgy hozta az élet, hogy ma reggel a rendőrségi-bírósági esetek dominálnak a celebhírek között, szóval a mai kávé mellé elég rossz hírek vannak. Kezdjük ott, hogy a Blikk közölte a Police.hu-ra hivatkozva, hogy Király L. Norbert ellen körözést adtak ki. Király L. Norbert az első magyar X-faktor harmadik helyezettje volt, és most tartás elmulasztása miatt körözik. A 28 éves énekes azóta szóvivőjén keresztül reagált, azt mondja, nem tűnt el, csak új helyre költözött, és dolgoznak most 5 éves gyerekük helyzetének rendezésén a gyermek édesanyjával.

És még.

  • VV Fanni halála kapcsán nyilatkozott a Blikknek VV Dennis is, aki annak idején a Való Világban Fanni pasija volt. „Nem tudtam aludni éjszaka. Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket hoz majd elő belőlem ez az egész. Sajnos, amikor kijöttünk a villából, akkor mind elengedtük egymás kezét, ezt nem szabadott volna” – nyilatkozta VV Dennis.
  • Ugyanebben az ügyben annyi fejlemény van még, hogy a letartóztatott férfiról kiderült, hogy egyszer az MSZP színeiben második lett önkormányzati választásokon Dunaújvárosban. A Hírpress.hu fotókat is közöl B. Lászlóról, ezeken a férfi arca ki van kockázva. A Bors úgy tudja, hogy bár VV Fanni holttestét még nem találták meg, videófelvétel van arról, hogy B. László az ölében viszi az egykori valóságshow-szereplő élettelen testét.
  • A Gáspár Győzővel szemben indított közigazgatási eljárást viszont leállították, mert a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására kötelezte az adóhatóságot. A NAV a Blikk tudósítása szerint megfosztotta Gáspárt a jogorvoslathoz való jogától.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Körözik Király L. Norbertet az X-faktorból

Az énekes tartást mulasztott, miközben fotókat közöltek VV Fanni feltételezett gyilkosáról, Gáspár Győzőt pedig megfosztották jogorvoslati jogosultságától.

0 · Dec 06, 2017 07:49am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments