A Bors jelentkezett friss információkkal Novozánszki 'VV' Fanni eltűnésével kapcsolatban. A lap úgy tudja, a feltételezett gyilkos, B. László, autója tele volt a lány vérével. Annyira, hogy az ülésen, a fejtámlákon és a kocsi mennyezetén is találtak belőle. Ezzel kapcsolatban csak a férfi korábbi ügyvédjét és egyben nagybátyját sikerült megszólaltatni, aki szerint az autót nagy nyomású tisztítóval mosták és ez szórta szét a lány vérét a kocsiban, ami az ő tudomása szerint mindössze két és fél deci volt.

B. László korábban azt már elismerte, hogy valóban ő rakta be az ájult lányt az autóba, azt viszont változatlanul tagadja, hogy megölte volna. Egyébként a férfi előzetes letartóztatását nemrég november 27-ig hosszabbították meg. Ügyében a bíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt nem adott helyt a kérelmezett házi őrizetnek. A szökés gyanúja nem véletlenül merült B. László esetében, a férfi ugyanis a VV Fanni eltűnés utáni napokban „melyik országban nincs kiadatás” kifejezésre keresett rá az interneten, és belize-i szállást keresett egy hónapra.