Kanghua Ren egy több mint 1 millió követővel büszkélkedő, Barcelonában élő vlogger, akire néha rátör a vicces kedv, olyankor pedig elég otromba tréfákat eszel ki. Például kikaparja az Oreo kekszből a krémet, fogkrémet tesz a helyére, és megeteti egy hajléktalannal. Mindezt úgy tette, hogy videót készített belőle, amit a Youtube-csatornájára is feltöltött. Az ízléstelen vicc miatt börtönbüntetésre ítélték.
A kínai gyökerekkel rendelkező youtuber még 2017 januárjában eszelte ki a csínyt, amit közösségi oldalán is megosztott. A szerencsétlenül járt hajléktalan elmondta az El País nevű spanyol lapnak, hogy mi történt vele, majd miután közismert lett Kanghua Ren tréfája, a bíróságra is beidézték az akkor 19 éves fiút. Az ítélet most, 2 évvel később született meg. Kanghua Rent 5 évre eltiltották a Youtube-használattól, 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést és húszezer eurós, azaz több mint 6 millió forintos bírságot szabtak ki rá.
A büntetőperről a NewsWeek számol be részletesen, ők írták meg azt is, hogy a szóban forgó videót a youtuber már törölte az oldaláról, amin egyébként azt mondta, hogy
lehet, egy picit messzire mentem, de nézzük a pozitív oldalát. Legalább segítettem a hajléktalannak megtisztítani a fogát. Szerintem azóta nem mosta meg, mióta elszegényedett.
Az 52 éves, Romániából származó hajléktalan férfi, Gheroge L. miután megkóstolta a fogkrémes Oreót, egyből ki is hányta, amit megetettek vele.
aki azt hiszi, ezután megbánást mutatott a vlogger, az nagyon téved.
Még két alkalommal felkereste barátaival a fedél nélküli férfit. A második vele foglalkozó videójában Kanghua Ren azt mondta, ha nem egy hajléktalan emberrel etette volna meg a fogkrémet, senkit nem érdekelt volna. Harmadik alkalommal pedig azt tervezte, hogy a férfivel tölti az éjszakát az utcán, ha az egyik járókelő nem sietett volna a férfi védelmére, és hívta volna ki a rendőrséget.
Kanghua Ren a bíróságon azzal védekezett, hogy csak viccelt a férfival, de a védekezés nem hatotta meg a bírót. Nem elég, hogy törölnie kell az 1,2 millió követőt számláló Youtube-oldalát, de 5 éven belül nem is hozhat létre új oldalt. Ja, és a több mint 6 millió forintos pénzbírságot nem az államnak, hanem a szerencsétlenül járt hajléktalan számára kell kifizetnie.