A 24.hu szerint Szilágyi István fia, Péter a gyanúsítotti kihallgatás során tagadta, hogy ő ölte volna meg a színművészt, és vallomást sem kíván tenni.
A Ripost korábbi információi szerint a gyilkossággal vádolt férfit a Dél-Pesti Kórház pszichiátriai osztályán kezelték rendőri őrizet alatt.
A Blikk cikkéből kiderült, hogy a színművész megölésének ügyében most letartóztatást indítványoz a Fővárosi Főügyészség.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan elismert színésszel.
Az ügyben a kihallgatás meg is történt, azonban a zavart férfi tagadta a vádakat és nem hajlandó vallomást tenni.
A Blikk eközben arról írt, hogy a színész özvegye nem akarja elhagyni a tragédia helyszínét, hiába győzködik többen is. A cikkből az is kiderült, hogy az önkormányzattól, illetve a Baptista Szeretetszolgálattól is jöttek illetékesek, hogy segítsenek az asszonynak. Nemrég egy takarítószolgálatos munkatárs mérte fel a ház állapotát.