5 millió forintot találtak Novozánszki Fanni lakásán

2020.09.17. 10:44

Hosszú kihagyás után a múlthéten folytatódott a Novozánszki Fanni-ügy. Akkor videófelvételek kerültek elő, amelyeken látható volt, ahogy a gyanúsított a kocsijához vitte az eszméletlen nőt - most az egykori villalakó egyik jó barátnője szólalt meg a tárgyaláson.

B. Lászlót nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal vádolják, a jelek szerint azonban a férfi nem találta meg Novozánszki lakásán, amit keresett. A rendőrség a nő legjobb barátnőjét, Hajnalkát vonta be a nyomozásba, akinek a segítségével könnyedén rátaláltak a félretett ötmillióra, amit a helyszínen talált ujjlenyomatok szerint B. László a szekrény tetején is nagy erőkkel keresett.

Hajnalka továbbá eskü alatt vallotta, hogy B. Erika - aki legutóbb azt mondta, semmi köze Novozánszki Fanni eltűnéséhez - képtelen volt a szemébe nézni, amikor felkereste őt azzal, hogy barátnőjükkel baj történhetett.

Mivel a lakásban nem láttak dulakodás jelet, minden jel arra mutat, hogy a rendőrség által lefoglalt ötmillió forint azóta már Novozánszki Fanni családjánál van, mint örökség - írja a Bors.