Nagy sikernek örvend a Szex és New York folytatása, az And Just Like That... (És egyszer csak...), az új sorozat azonban arra bátorított fel két hölgyet, hogy évtizedes titokról rántsák le a leplet az egyik szereplővel, Chris Noth színésszel kapcsolatban. A Mr. Biget alakító 67 éves színészt súlyos vádakkal illették: a két nő azt állítja, Noth korábban szexuálisan zaklatta őket.

Az álnevet használó nők a The Hollywood Reporter című magazinnak vallottak. A Zoe álnevet használó, most 40 éves nő úgy fogalmazott: a színész 2004-ben a Los Angeles-i otthonában erőszakolta meg őt. A másik nő, Lily azt állítja, 2015-ben esett a színész áldozatául, annak New York-i lakásán. Mindketten azt mondják, hogy a színész akkor támadt rájuk, amikor felmentek hozzá és a tükör előtt erőszakolta meg őket. A fájdalmas emlékekkel a sorozat promóciójának és sajtóhíreinek apropójából álltak elő – írja a Daily Mail című brit napilap.

A Los Angeles-i Rendőrség közleménye szerint egyelőre nem indult nyomozás az ügyben. Chris Noth határozottan tagadja a vádakat, de azt bevallotta, hogy mindkét nővel intim viszonyt folytatott.

Az engem ért vádak, amelyeket olyan személyek fogalmaztak meg ellenem, akikkel évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt találkoztam, kategorikusan hamisak. Ezek a történetek akár harminc évvel vagy harminc nappal ezelőttről is származhattak volna; a nem mindig nemet jelent – ez egy olyan határ, amit nem léptem át. A találkozások konszenzusosak voltak. Nehéz nem megkérdőjelezni e történetek nyilvánosságra kerülésének időzítését. Nem tudom biztosan, hogy miért most kerültek elő, de azt tudom: nem bántalmaztam ezeket a nőket

– reagált a vádakra 67 éves színész.

Az első nő, Zoe úgy mesélte, 2004-ben a főiskolát követően egy alacsonyabb beosztásban kezdett el dolgozni egy nagynevű cégnél, ahol Noth és más hírességek is rendszeresen megfordultak. A színész flörtölni kezdett vele, pedig akkor már egy párt alkotott mostani feleségével, Tara Wilsonnal. Noth rengeteg hangüzenetet hagyott az akkor 22 éves nőnek. Ezekről a nő főnöke is tudott, de nem találta aggasztónak a dolgot, mivel elmondása szerint akkoriban az irodában mindenki úgy tekintett Noth-ra, mint egy istenre. A nő azt mondja, azért ment át Noth-hoz, mert egy könyvet akart neki visszaadni.

Már akkor megcsókolt, amikor beléptem az ajtón. Visszacsókoltam ugyan, de utána megpróbáltam elmenni. Nem hagyta: visszarántott, letépte a ruháimat és hátulról erőszakolt meg. A tükör előtt álltunk. Rettenetesen fájt, és hiába üvöltöttem, hogy álljon le, nem tette. Azt kérdeztem: »Legalább egy óvszert hoznál?«️ Erre ő kinevetett. A támadás után nagyon véreztem. A barátaim unszolására kórházba mentem, össze kellett varrni, a rendőrség is kikérdezett, de nem mondtam el, ki tette

– mesélte a Zoe álnevű nő, aki bár korábban nem vádolta a színészt, a nemi erőszakról sok emberrel beszélt. Akkori főnökének is elmondta, mi történt, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne csináljon ebből nagy ügyet.

A másik hölgy, Lily azt állítja, Noth 2015-ben azt követően hívta fel magához New York-i lakására, hogy egy olasz étteremben randiztak. Mire odaértek, ételt rendelni már nem tudtak, ezért a bárba mentek, ahol bort ittak. A nő azt állítja, túl sokat ivott, de igent mondott, amikor Noth áthívta magához. Noth azért is akarta, hogy a nő átmenjen hozzá, hogy végigkóstolják whiskey-gyűjteményét. Zenét hallgattak és a színész könyveiről beszélgettek, amikor a színész rányomult.

Egyre erőszakosabb lett. Határozottabban kellett volna nemet mondanom a közeledésére és haza kellett volna mennem. A következő dolog, amire emlékszem, hogy lehúzta a nadrágját, és ott állt előttem, és a számba nyomta a péniszét. (...) Évekig rajongtam ezért az emberért, de hirtelen minden odalett

– tért ki a részletekre a 31 éves nő, hozzátéve, a színész az erőszakot megelőzően arról beszélt neki, hogy hiába várja őt otthon a neje és a közös gyermekük, nem hisz a házasságban és a monogámiában sem. Lily hozzátette, a színész aztán a tükör előtt erőszakolta meg. A nő végig sírt. 

A Hollywood Reporter átnézte azokat az sms-eket, amelyeket Lily a színésszel váltott 2015 márciusában és áprilisában. Noth ezt írta a nőnek a történtek után:

Egyébként meg kell kérdeznem, hogy élvezted-e a múlt heti éjszakánkat. Szerintem nagyon jó móka volt, de nem voltam benne biztos, te hogy érzel

Mire Lily azt válaszolta:

Hmm... határozottan élveztem a társaságodat. Remekül elbeszélgettünk. Nem akarok sms-ben belemenni a részletekbe, de kissé kihasználtnak éreztem magam... Talán jobb lenne ezt telefonon megbeszélni, de most nem tudok beszélni

– állt a nő üzenetében. Bár megbeszélték, hogy hamarosan újra találkoznak, soha többé nem látták egymást.

( Daily Mail, Hollywood Reporter, Telex)