Senki nem tudta róla, de néhány hónappal a halála előtt újra rátalált a szerelem Damu Rolandra. A Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője olyannyira komolyan gondolta kapcsolatát a titokzatos hölggyel, hogy már az esküvőjüket tervezték.

Még közös tetoválást is csináltattak.

Hónapok óta voltak együtt, együtt is laktak, sőt, közös tetoválást is készíttettek, pedig Roland nem volt az a tetoválásos típus. Egy-egy szívecskét varrattak az alkarjukra egymás monogramjával. Nem akarták még felvállalni a kapcsolatukat, mert Roland attól tartott, ha kitudódna, talán rámenne a kapcsolatuk. De mindent megtalált ebben a lányban, amit keresett. Olyan társat akart mindig, aki megérti, és akivel tud tervezni

– rántotta le a leplet a drámai titokról a színész unokatestvére, Tóth Zita, akit a Blikk szólaltatott meg.

Kiderült, hogy már az eljegyzésre is sor került: a nő igent mondott Damunak, aki 47 éves korában, december 27-én halt meg. Hosszas betegeskedés után koronavírus-fertőzés miatt előbb intenzív osztályra, majd műtüdőre került. Két oltást már felvett, a harmadikra készült, de állapota ezt már nem engedte.

Közösen tervezték a jövőt, s ha nem történik ez a tragédia, talán ő lett volna az, akivel Rolandnak sikerül majd a boldogság végre. Karácsonykor anyuékhoz akartak menni együtt, de erre már nem került sor. A lány mindenesetre azóta is támogatja anyut, sokszor ott van nála. Érthető módon nagyon megrázta őt Roland halála, ezért nem akar még a nyilvánosság elé lépni

– magyarázta a színész rokona, aki a temetéssel kapcsolatban azt mondta: nem akarnak nagy felhajtást, egy csendes, szeretetteljes megemlékezést szeretnének.

Damu egészségügyi állapotáról nyár végén lehetett hallani először: már nem tudott munkát vállalni, ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.

A Blikk arról is ír, hogy Damu valósággal falta a nőket. Három gyermeke három különböző nőtől született: Andor 1995-ben, Benjámin 2003-ban, Maja 2016-ban jött a világra. A színésznek számos barátnője, menyasszonya volt. Kilencedjére Palácsik (ma már Vajna) Tímea kezét kérte meg. Élete utolsó hónapjaiban egy, a civil szférából származó hölgy oldalán volt boldog.