shutterstock 1107025634

Évekkel ezelőtt elrabolt kislányra bukkantak: egy lépcső alá zárták

2022.02.17. 07:01

Több, mint két évvel ezelőtt, 2019 nyarán tűnt el nyomtalanul New York államban az akkor négyéves Paislee Shultis. A nyomozás rövid időn belül elakadt, ám idén Valentin-napon névtelen bejelentés érkezett a kislány hollétéről.

Élve, egy lépcső alatti rejtett szobában bukkantak rá Paislee-re saját nagyapja házában.

A kislány elrablásával annak idején a felügyeleti joggal nem rendelkező szüleit gyanúsították, ám bizonyítékok hiányában fel kellett függeszteni a nyomozást.

Azóta 2 év és 7 hónap telt ám, mígnem e-hét hétfőn, pontosabban Bálint napján egy névtelen telefonálótól fülest nem kapott a rendőrség.

Ennek hatására házkutatást tartottak a nagypapánál, aki korábban minden alkalommal tagadta, hogy bármit is tudna unokája hollétéről.

Azt sem hagyta, hogy a rendőrök alaposan körülnézzenek a házában.

A hatóság emberei ez alkalommal sikerrel jártak: egy órányi keresgélés után ráakadtak a most már hatéves Paislee-re egy, a pincébe vezető lépcső alatt kialakított apró, hideg és nedves szobában – írja az NBC cikke alapján a femcafe.hu.

Már eleve furcsának tűnt a lépcső, ráadásul felvillanó fényeket is láttunk a lépcsőfokok között. Miután elkezdtük felszedni a fokokat, először egy apró lábfejet vettünk észre, majd előbukkant a kislány, elrablói társaságában. Mint kiderült, Paislee végig biológiai szülei, Kimberly Cooper and Kirk Shultis Jr. társaságában volt, akik az után döntöttek úgy, hogy illegális úton veszik magukhoz a kislányt, hogy elvesztették a felügyeleti jogukat, és mindkét gyerekük nevelőszülőhöz került. Feltehetőleg az idősebb lányukat is magukkal akarták vinni, de ő Paislee elrablásakor éppen iskolában volt

– avatta be a sajtót a részletekbe Erik Thiele nyomozó.

Paislee-t megtalálását követően azonnal megvizsgálták, az első eredmények alapján jó egészségnek örvend. A rendőrség elmondása szerint visszakerült a törvényes gyámjához és a nővéréhez.

A szülőket és a nagypapát letartóztatták, majd amellett, hogy eltiltották őket a kislánytól, vádat emeltek ellenük a gyermek eltűnése és fogva tartása miatt. A rendőrség további letartóztatásokat helyezett kilátásba, a nyomozás jelenleg is zajlik.

Cikkünk vezető képe illusztráció!