Németországban találtak rá a férfira, akit két évvel ezelőtt több mint 11 év börtönbüntetésre ítéltek bűnei miatt.

V. László Csaba ellen összesen hat körözés volt érvényben, többek között maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, prostitúciós tevékenység elősegítése, kitartottság és csalás miatt. A férfi ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancsok is érvényben voltak.

„A mezőszemerei szemkiverőként elhíresült, agresszív férfi kiterjedt rokoni kapcsolatait igénybe véve először idehaza, majd külföldön is lányok futtatásából tartotta el magát. Nemcsak alkalmi nőismerőseivel, hanem közeli családtagjaival is prostitúciós tevékenységet végeztetett. Emellett más, szintén illegális pénzszerzési lehetőségeket sem vetett meg. Csalás miatt külföldön is folytattak már ellene eljárásokat” – áll a rendőrség közleményében.

Bár a hazai bíróságok eddig összesen több mint 11 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, V. László megszökött, mielőtt rács mögé csukták volna. Ezután a hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda segítségét kérték, amelynek fejvadászai kapcsolatba léptek a német társszervekkel, miután több olyan adat is felmerült, hogy a férfi Németország középső, illetve keleti régióiban tartózkodhat.

A német rendőröknek november 1-én Lipcse közelében, Chemnitzben sikerült elfogniuk V. Lászlót. Bár ő megpróbálta hamis adatokkal igazolni magát, nem sikerült átvernie az egyenruhásokat, akik végül letartóztatták és őrizetbe vették.

(Borítókép: Leterített férfi bilincsben. Illusztráció: Getty Images)