A brit Michael Tavernier az a típusú ember, aki fogja magát, bemegy a konditerembe, és ott a normális emberek között elkezd cirkuszba illő mutatványokkal villogni. Nem ő az egyetlen ilyen, de ezt a fotósorozatot és videót azért készítették róla, mert amit ő tud, az azért tényleg túl van egy bizonyos határon.

Én Budapesten jó idő esetén a Városligetbe szoktam járni futni és edzegetni, és azt kell, hogy mondjam, hogy az ottani kondiparkban láttam már élőben szinte az összes gyakorlatot, amit ez a Tavernier bemutat. Nem vagyok rá büszke, de engem egyszeri halandóként alapvetően irritál, amikor odajön valaki és elkezd így trükközni.

Mert én, aki addig büszke voltam arra, hogy legalább annyit meg bírok csinálni, amennyit, az akrobata-erőművész kéretlen bemutatója után rögtön satnya és mozgáskorlátozott szerencsétlennek kezdtem magam érezni. Nem tudom, hogyan lehet a többiek motivációját ennél hatékonyabban a sárba tiporni, sajnos ha valaki odajön és elkezd így trükközni, akkor annak számomra az az üzenete, hogy én hiába kepeszkedek itt, soha az életben meg se fogom tudni közelíteni azt, amit ez az illető művel. Akkor meg minek sanyargatom magam? Hogy én nézzek ki az edzőterem/kondipark legbénábbjának?

De persze nyomokban van bennem közben egy pozitív érzés is, valószínűleg erre kéne fókuszálni ilyen helyzetben: amit ezek a személyek tudnak, az valóban lenyűgöző és menő és csodálatra méltó. Csak persze az ember nem akar odaállni és karba tett kézzel bámulni, hogy mit trükközik ez a közénk érkezett übermensch, hanem próbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és pókerarccal folytatni saját kis nyomorúságos, hétköznapi edzését, ami nem tartalmaz egykezes fekvőtámaszt, kézenállást meg emberi zászlót meg még húsz másik olyan trükköt, amit nemhogy a hivatalos nevén nevezni nem tudok, de még körülírni is csak nehezen. Megfelelő hozzállással mindenesetre bizonyára lehet inspirációt meríteni abból, ha az ember összetalálkozik egy ilyen Michael Tavernier-típussal.

Szóval nehéz ilyenkor kívülállóként pozitívnak maradni, de ön biztos jobb ember nálam, nézze meg az alábbi videót, és gondoljon arra, hogy ön hogyan érezné magát edzés közben, ha egyszercsak odajönne maga mellé valaki és elkezdene ilyeneket csinálni! A pozitív vagy a negatív érzések dominálnának önben? Eszerint szavazzon a poszt alján! Michael Tavernier 40 éves.

467
493