Bármi áron 

– ez a mottója annak a Los Angeles-i testépítőnek, akinek a nevét mindenki ismeri, aki egy kicsit jártas a bodybuilderek világában. A most 45 éves Rich Piana ugyanis elképesztő méretekkel rendelkezik, és nem titkolja, hogy izmait legfőképp szteroidoknak köszönheti.

A 140 kilós „sportoló” mindössze 11 éves volt, amikor testépítő anyja először levitte az edzőterembe. 15 évesen már versenyzett, de nem sok sikerrel. A kudarcok után nyúlt a szteroidokhoz, amit egyes források szerint mai napig használ, más források szerint 27 év után végre leállt a növekedési hormonok használatával, ami nagyon durva hatással volt a testére és a szervezetére.

Piana az instagramozás mellett videóblogozik is, ahol a szteroidok mellett kampányol, és beszámol arról is, hogy a szerek használata miatt három számmal nőtt a lába, szélesebb lett a csuklója, megnőtt a fejtérfogata, de a szíve és a gyomra is kapott egy löketet. Ezek a károsodások pedig visszafordíthatatlanok.

A szteroidóriás ma már nem űzi versenyszerűen a testépítést, hanem saját táplálékkiegészítőkkel foglalkozó cége van, és a közösségi média révén jut bevételekhez.

2259
1275