horoszkóp
peleskey2ence

Peleskey Bencét a szakálláról ismertük, de már nem szakállas

2017.12.09. 14:49

Nekem az aerob edzésem az, hogy sétálok, naponta lehetőleg legalább tízezer lépést

– valamiért most is a beszélgetés legelején felmerült ez a téma, és továbbra sem könnyű elhinni, hogy aki így néz ki, az sétával edz. Peleskey Bencével ülök most szemben, akit tavaly mutattunk be a Kockahas blogban – talán ön is emlékszik rá, ő az a látványosan izmos, látványosan tetovált és látványosan szakállas modell.

Ebből a háromból az első kettő továbbra sem változott, de pont azért beszélgetünk vele megint, mert a szakállától viszont csaknem négy év után most megvált. Nála a fő motiváció az volt, amikor borbélyhoz fordult, hogy újítani akart, hogy változtasson a karakterén, hogy modellként mást nyújthasson mostantól, mint eddig.

A post shared by Peleskey (@peleskey) on

Bár már egyszer bemutattunk, akkor egy csomó fontos dolog kimaradt. Születési adatok, gyerekkor, iskolák...

35 éves vagyok, Miskolcon születtem, de Algériában nőttem fel, ott kezdtem el a sulit is: reggel arabul, délután franciául kellett beszélni, este magyarul. A kilencvenes évek elején jöttünk haza, Miskolcon jártam gimnáziumba. Az érettségi után nem tanultam rögtön tovább, hanem megindultam: laktam Izraelben, Új-Zélandon kétszer, Londonban, Írországban, Párizsban, Máltán, az USA-ban, Panamában, Guatemalában, sőt, egyszer egy olyan utat csináltunk, hogy lementünk Mexico Citytől Brazíliáig busszal, gyalog és stoppal. Elkezdtem az egyetemet Miskolcon, de végül egy üzleti főiskolán végeztem itt Budapesten.

A post shared by Peleskey (@peleskey) on

Hát nem a férfimodellek tipikus karrierútja ez...

Én kifejezetten későn cseppentem bele a modellkedésbe, már harmincon felül voltam, amikor ez az egész jött, teljesen más életem volt előtte. De ez kapcsolódott a munkámhoz, és egyszer csak azt vettem észre, hogy benne vagyok.

Ha az ember munkájának a része, hogy jól nézzen ki, több időt kell a külsejére fordítani. A szakállápolásra mennyi időd ment rá?

Én nem foglalkoztam vele annyit, mint néhányan talán gondolnák: nagyon hamar megvolt. Amikor hajat mostam, megmostam a szakállam is, aztán fésűvel-hajszárítóval lehúztam és kész. Ez körülbelül másfél-két perc volt. Ehhez képest most a borotválkozás sokkal kellemetlenebb.

De nyilván azért hátrányai is voltak...

Persze, terhes volt már a hosszú szakáll: a biztonsági öv, cipzár, táska mind nagy ellenségem volt. Melegít is, de sportolásnál még ez a legkisebb baj. És fotózásoknál korlátot jelent: a szakáll miatt elveszik a mimika jó része, kevésbé tud kifejező lenni az arc, csak ott van mozgásterem, hogy most jobbra nézek, balra nézek, szigorúan nézek...

Mennyi ideig növesztetted összesen, és pontosan akkor miért is vágattad le, ha egyszer modellként ezzel indult be a karriered?

Most november 27-én lett volna négy éves a szakállam, és muszáj volt már egy frissítés: harmincon túl eddig nem is láttam az arcomat. Úgy éreztem, hogy az én karakteremnek ez már sok, ideje megpróbálni valami mást. Már két éve tervezgettem, hogy levágom, de mindig jött valami munka, aminek előfeltétele volt a szakáll.

A post shared by Peleskey (@peleskey) on

És most, borotvált arccal, de bajuszosan hogyan állsz modellmunkákkal?

Amikor az első szakáll nélküli fényképeket posztoltam, megkeresések áradata jött fotósoktól, aminek nagyon örültem. Ez nekem nem elsősorban a pénzről szól, Magyarországon nem is nagyon lehet modellkedésből megélni, hanem arról, hogy csináljunk együtt valami jó dolgot. Minden fotós másként lát, ezért szeretek minél több fotóssal együtt dolgozni.

A szakálltól megváltál – lehet, hogy a tetováltatós korszaknak is vége lesz egyszer?

Ha valaki elkezdi ezt, nehéz befejezni. Még nekem is, pedig én nagyon nem bírom a fájdalmat. Biztos másnak is nagyon fáj, de ehhez köze van a diétának is: egy kimerült szervezet fogékonyabb a betegségekre és a fájdalomra, és ha egy nagy diéta közepén elmegyek tetováltatni, az még extrémebb fájdalom, mint egyébként. De néha még így is megálljt kell parancsolnom magamnak, mert nem akarom, hogy idő előtt elfogyjon a szabad felület – nem szeretnék fejbúbtól lábujjig mindenhova tetováltatni. Mindenesetre még vannak helyek, amik tintára várnak. Ez egy örök szerelem.

A post shared by Peleskey (@peleskey) on

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Peleskey Bencét a szakálláról ismertük, de már nem szakállas

Relatíve idősen, 30 évesen lett ő modell, hosszú hajjal, nagy szakállal. Nézzük, bajuszosan is tud-e folytatódni a sikersorozat! Kockahas + interjú.

28 · Dec 09, 2017 02:49pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
205
205