Ebben a posztban Sam Morrisszal lehet megismerkedni, karrierjének főbb mozzanatait a cím egész jól foglalja össze. Egy Berlinben élő, de most a karantén idejére Franciaországban rekedt brit férfiról van szó, akiről a fenti borítókép március elsején készült Londonban. Több olyan fotót nem fogunk mutatni róla, amelyen ennyire sok ruhát viselne, az alábbi, kétségtelenül múzeumba (és/vagy szexklubba) illő pózt Morris például teljesen meztelenül mutatja be az Instagramon.

Morris azt meséli 18+-os kontentet is bőven tartalmazó honlapján önmagáról, hogy gyerekszínészként kezdte, 15 éves korára már több előadásban is szerepelt a West Enden, illetve filmekben és tévéműsorokban is dolgozott. Ezután hivatásos táncosnak tanult (innen a fenti fotón elég prominens combizom és spicc), és csomó könnyűzenei projektben kapott munkát Lily Allentől a brit X-faktorig.

Idővel azonban az erotika felé fordult az érdeklődése, és most már teljes munkaidőben csak erotikus tartalmú projektekben vesz részt. Munkái csak férfiakat tartalmaznak, a legtöbb festménye hatalmas péniszeket ábrázol. Az alábbi képe miatt tettük a 18+-os karika erre a posztra.

De Morris nem csak fest, hanem fotóz is. Egyrészt saját magát, másrészt saját szexuális együttléteit más férfiakkal, harmadrészt más férfiakat, kizárólag fotósként. Az utóbbi kategórián belül a táncosokat különösen előnyben részesíti. 

Sam Morris most 31 éves, és úgy tűnik, képzőművészeti körökben is sikerült magának némi elismerést kivívnia a nettó pornó és a képzőművészetbe még beleférő erotika vegyítésével, miközben az Instagramon tiszta erőből influenszerkedik is. Szexpozitív művészként írja le magát, ami nagyjából azt jelenti, hogy a szexualitást nem egy szégyellnivaló dologként mutatja be – művészi eszközökkel próbálja megmutatni a férfiak férfias, de a sebezhetőbb, és a nőiesebb oldalát is.

Legfrissebb fotóján művészien harmonizál a hasizma a mögötte látható törölközőszárítóval. Ha van kedve véleményt mondani, akkor jó helyen jár, mert a kép alatti szavazócsík pontosan erre szolgál!

366
376