Az elmúlt hetekben nagyon sok időt töltött a konditeremben Szabó András, azaz Csuti, ennek köszönhetően pedig rengeteg izmot szedett magára. Bár az üzletember évek óta rendszeres látogatója volt az edzőtermeknek, mostanság jóval több időt szán testmozgásra. Nem csak fizikailag próbál jobb formába lendülni, hanem az egészségére is igyekszik odafigyelni.

A kétgyermekes édesapa életében régóta fontos szerepet kap a sport, ám mióta családot alapított, a testmozgás gyakran háttérbe szorult.

Felszabadult némi időm, amivel próbálok ideálisan bánni, magamra fordítani. A sport mindig is fontos szerepet játszott az életemben, csak sokszor más dolgokat helyeztem előtérbe. Most egy olyan élethelyzetben vagyok, ahol kevesebbet kell priorizálnom – ez alól természetesen kivételt képeznek a gyerekeim. Amikor nem velük vagyok, és tehetem, akkor biztos, hogy napi 1-1,5 órát a sportra fordítok. Hogy ez éppen kondi, futás, squash vagy boksz, az meg teljesen változó. Amikor nagyon tele van a fejem gondolatokkal, akkor arra nagyon jó a futás is

– kezdte a Velvetnek Csuti, hozzátéve: legtöbbször kondizni és bokszolni szokott, de időnként fallabdázni is megy.

Az üzletember sosem volt az az otthonülős fajta, a mozgást is egyfajta pihenésként fogja fel. Bár azt mondja, nem teljesen elégedett a mostani fizikumával, kidolgozott teste és kockahasa láttán követői szerint nem lehet oka panaszra.

Lehetne kockásabb a hasam, vastagabbak, izmosabbak a lábaim, de nem vagyok élsportoló, csak hobbiból edzek. Az étkezésre nem figyelek nagyon szigorúan oda, nem is vagyok túlságosan hízásra hajlamos. Szeretek jókat enni – ha este háromnegyed tízkor szeretnék enni egy brownie-t, akkor megteszem. Az egészségem megőrzése és az izomgyarapodás érdekében nagyon sok táplálékkiegészítő terméket fogyasztok. Sok vitamint szedek, figyelek arra, hogy az edzések előtt, közben és után mit eszem. Inkább ezekre fókuszálok, este meg ha lehet egy picit csalni, akkor meg miért ne csalnék?

– magyarázta Csuti, aki az edzőtermi, súlyzós aktivitásokat részesíti előnyben: hetente három-négy alkalommal ragad súlyokat, két alkalommal bokszolni is szokott, ami egyszer-egyszer kiegészül futással és squash-sal.

Az a célom, hogy visszanyerjem a régi formámat, hogy megismerjek új embereket, és hogy a mozgásra sokkal nagyobb hangsúlyt fektessek, mint mondjuk az elmúlt pár évben. Egyúttal azért is csinálom, hogy kiszakadjak abból a rendszerből, abból a monotonitásból, ami egyébként benne van minden dolgozó ember életében. Emellett üdítő látvány tud lenni az, amikor összehasonlítom az egy hónappal ezelőtti fotóimat a mostaniakkal. Jól érzem magam, egészséges vagyok, és amikor sportolok, kikapcsol az agyam. Klisé, de a rengeteg mozgással töltött idő a lelki fejlődésemet is segíti

– emelte ki az édesapa, hozzátéve: az edzőjével azért idővel majd a táplálkozása beállítására is kísérletet tennének.

Azt is elmondta, mivel régóta edz, kevés az olyan gyakorlat, ami számára újdonságként hathat, ám ezek helyes végzéséről sokat tanul.

Elképesztő különbség van hatás-mechanizmusában is egy gyakorlatnak, ha azt helyesen vagy ha helytelenül végzi az ember. Egy rossz testtartásnál nagyon könnyen be tudnak segíteni olyan egyéb izmok, amik elveszik a terhelést és az izomgyarapodás lehetőségét attól az izomcsoporttól, amit egyébként edzened kéne. Apróságokon múlik, amiket az edző el is mond

– fogalmazott Csuti, aki ún. „vetkőző” sorozatokat is szokott csinálni. Ennek a gyilkos módszernek az a lényege, hogy amikor egy gyakorlat egy sorozatánál elérkezünk teljesítményünk végéhez, azonnal folytatni kell, csak már kisebb súllyal, egészen addig, míg minden erőnket megfeszítve már a legkisebb súlyokkal dolgozunk.

Túlzásba viszont semmiképp sem szeretné vinni a dolgot.

Nem vagyok élsportoló, nem akarok átesni a ló túloldalára. Nem szeretnék sérülést, nem szeretném, hogy esetleg valami olyan dolog történjen a szervezetemmel, ami nem csak az edzésekre, hanem minden másra is kihathat. Azt gondolom, hogy most megtaláltam azt az ideális mennyiséget és sportkomplexitást, ami segíti a hétköznapjaimat, és amiben van hasznos énidő. Nyilván eljön majd az életemnek az az időszaka, amikor nem fogok tudni heti ötöt-hatot edzeni, de az biztos, hogy nem jön el még egyszer az életemben az, hogy ennyire elhanyagoljam a testemet, amennyire az elmúlt pár évben

– mondta Csuti, aki azt tanácsolja, hogy ha van lehetőségünk, sportoljunk minél többet a szabadban.

204
252