Tóth Gabi és Herceg Erika után a modell ékszerét vette górcső alá Lakatos Zsolt óraszakértő.

Zimány Linda még modellként kezdte karrierjét, majd műsorvezetőként is kipróbálta magát. Mióta 2014-ben megszerezte jogi diplomáját, legszívesebben jogászként mutatkozik be. Magánéletét szigorúan óvja a nyilvánosságtól és rendkívül tudatosan kezeli közösségimédia-oldalait, aminek köszönhetően influenszerként is tevékenykedik egy ideje.

Mivel Zimány több lábon áll az életben, nem meglepő, hogy néhány dizájner darab is fellelhető a ruhatárában, illetve a kiegészítői között. Az utóbbi években többszőr is megvillogtatta az óráját, amelyre Lakatos Zsolt óraszakértő is felfigyelt.

Beszéljünk az órákról nevű TikTok-csatorna tulajdonosa először Tóth Gabi, majd Herceg Erika karórájának értékéről rántotta le leplet. Csak idő kérdése volt, mikor pécéz ki magának egy újabb celebet, akinek kivesézi a tulajdonát. Legutóbbi bejegyzésében Zimány Linda került sorra, akinek csuklóékszerét tüzetesen megvizsgálta.

2018-ig visszamenőleg száznál is több fotóján látszik ez az óra. Megnézve minden külső jegyet, a tokformát, a szíjat, és néhány képen a számlapot, azt gondolom, hogy az óra eredeti. Szerintem egy 2012-es Audemars Piguet Royal Oak automata óra lehet

– kezdte az elemzést a szakértő, aki szerint az értéktárgy nagyjából 70 ezer euróért szerezhető be,

ami mai árfolyamon bő 28 millió forintot jelent.

@beszeljunkorakrol Válasz @itsbritneybiccs részére Zimány Linda elhomályosított órája szerintem egy Audemars Piguet Royal Oak 37mm-es rózsaszín arany 2012-es kiadás #órák #karóra #audemarspiguet #zimánylinda #hírességekórái ♬ Love You So - The King Khan & BBQ Show

(Borítókép: Zimány Linda. Fotó: Kaszás Tamás/Index)