Egyértelműen Nick Jonas büszkélkedhet a legdrágább darabokkal.

Nick, Kevin és Joe Jonas szinte teljes mértékben a kamerák előtt nőttek fel, köszönve ezt a Disney csatornán futó egykori sorozatuknak. A népszerű trió nemcsak a színészkedés terén jeleskedett az éveik során, de bandájuk, a Jonas Brothers is a mai napig nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében.

A banda idén februárban jelentette be, hogy egy ötnapos turnéval lepik meg a rajongókat. A New York-i Broadway színházban lépnek fel ezen a héten. A nyilatkozat szerint mindennap különböző albumuk slágereit fogják előadni.

Nem csoda tehát, hogy a Jonas család igen szép összeget halmozott össze az évek során, azonban a fiúk előszeretettel költenek nemcsak feleségeikre, de önmagukra is, ez pedig meg is látszik egyedi óragyűjteményükön.

Nick Jonas – Chopard L.U. C Lunar One Grande Date

Nick Jonas ezt a különleges darabot az esküvője napján viselte. Az énekes 2018-ban vette feleségül színésznő kedvesét, Priyanka Choprat.

A 22 karátos aranyszerkezetet egy sötétbarna bőrszíj tart össze. A számlapon pedig az aktuális idő mellett nyomon követhető a másodperc múlása, illetve az aktuális holdfázisok is. A szakértők szerint az óra értéke 30 ezer dollár (közel 11 millió forint).

Nick Jonas – RM 11-01 Richard Mille Automatic Flyback Chronograph Roberto Mancini

Ezzel a ritkasággal a csuklóján egy feleségével közös randevún kapták lencsevégre az énekest Londonban.

A Nick esetében vörös-arany számlappal ellátott sportórán a hidak és az alaplemez ötödik osztályú titánból készültek. A cég az olasz labdarugóval, Roberto Mancini-vel folytatott együttműködése gyanánt születhetett meg a modell. A beszámolók szerint egy hordatlan RM 11-01 körülbelül 233 ezer dollárba (85 millió forintba) kerülhet.

Nick Jonas – Bulgari Octo L'Originale Blue Full Baguette Diamonds

A 2022-es Golden Globe-gálán Nick ezt a duplasoros gombolású öltönyét ezzel a Prada nyakkendővel és Bulgari órával egészítette ki.

Az órán található 1 172 darab fehér gyémánt 18 karátos fehéraranyba vannak belerakva. A nyilvántartások szerint ennek a luxusdarabnak az ára 1 millió dollár (376 millió forint).

Joe Jonas – Audemars Piguet Royal Oak Tourbillon Extra-thin

Joe már egy igazán szerényebb darabbal büszkélkedhet, ugyanis 2019-ben az MTV VMA-n villantotta meg ezt az Audemars Piguet Royal Oak Tourbillon Extra-Thin nevű modellt.

A sötétkék számlap egy 18 karátos rózsaarany keretben kap helyet, a modell értéke pedig 379 ezer dollár (143 millió forint).

Kevin Jonas – Jacob & Co. Palatial Classic Manual Big Date

Szintén ezen az eseményen láthattuk a legidősebb Jonas testvéren ezt a férfiasabb Jacob & Co. darabot.

Kevinnek erre az akkoriban újszériás darabra esett a választása, amely csupán 7900 dollárba (3 millió forint) fájhatott neki.

(Forrás)

(Borítókép: Jonas testvérek. Fotó: Getty Images)