Az autót 10 évvel ezelőtt adták el, nemrég került elő ismét.

A Király című sorozatban Zámbó Jimmy énekhangját adó Péter Srámek nemcsak a szériában, hanem a való életben is közel érzi magát a legendás énekeshez. Srámek köztudottan imádja Zámbót. Sosem tagadta, hogy a néhai énekes művészete nagy hatással volt rá, Jimmy iránti tisztelete miatt tanult meg magyarul is, sőt Magyarországon a Rising Star című vetélkedőben is többször az ő dalait énekelte. 

Srámeket folyamatosan balhék övezik, amióta elvállalta A Király című sorozatban a főszereplő énekhangjának kölcsönzését. Legutóbb ki is tagadta őt a Zámbó-család, ám a helyzet azóta ismét rendeződni látszik. Legutóbb az autója keltett hatalmas visszhangot, ugyanis kiderült, hogy a járgány korábban Jimmy tulajdona volt.

„Nem az a kérdés, miért van nálam a kocsi, hanem hogy miért adták el. Egy internetes portálon láttam, ahol szoktak régi kocsikat árulni. Kérdeztem a srácot, aki árulta, mióta van nála, azt mondta, már fél éve. Mindig jött egy-két ember, beleült a kocsiba, de nem vette meg. Tíz évvel ezelőtt eladták ezt a kocsit, és tíz éven keresztül nem tudták, hol van az autó, senkinek nem fájt, mi van Zámbó Jimmy kocsijával. Most meg hirtelen, amikor kiderült, hogy én vagyok a tulajdonos, elkezdtek róla beszélni” – részletezte a Blikknek Srámek.

Zámbó Jimmy Mercedes típusú autóját 1999-ben gyártották. A W220-as típusjelű S500-as kocsit az akkoriban legmodernebbnek számító technológiákkal szerelték fel.

Az ötezer köbcentis V8-as motorral felszerelt járgánynak már az előző évezredben is megkérték az árát, akkor több mint 26 millió forintba került egy ilyen.

Az autó a mai napig igazi ritkaságnak számít az utakon, hiszen a legtöbben nem engedhették meg maguknak.

(Borítókép: Péter Srámek. Fotó: Velvet)