Emmanuel Macron kedden a Louvre átalakításáról tartott beszédet a Mona Lisa előtt. A tervek szerint a világhírű festményt egy új, különálló helyiségbe helyeznék át, amely jobban szolgálná a műalkotás védelmét. Az államfő azt is bejelentette, hogy egy új bejáratot nyitnak, amely hozzájárulna a napi látogatószám egyenletesebb eloszlásához, csökkentve a múzeum túlzsúfoltságát.

Jelen állás szerint évente nagyjából 9 millió látogatót fogad a párizsi Louvre, ami több mint a duplája annak a 4 milliónak, amennyire az 1980-as évekbeli modernizálás alkalmával tervezték.

Macron elnök a beszédében elmondta, hogy a felújítás során új bejárat épül majd, amit a Szajna felöli oldalról lehet majd megközelíteni. Ezen felül teljesen új helyiségben lesz megtekinthető a múzeum fő attrakciója, Leonardo da Vinci fő műve, a Mona Lisa is. 

A múzeumot naponta 30 ezren látogatják, akiknek a háromnegyede kifejezetten a festményt akarja látni, ugyanakkor átlagosan egy látogatóra 50 másodperc jut a festmény előtt, ezért nem is igazán tudják értékelni a művet.

A festmény ezért a többi alkotástól teljesen elkülönítve lesz majd látható, ráadásul külön belépőt is kell fizetni azoknak, akik szeretnék megtekinteni az emberiség egyik legismertebb képzőművészeti remekét.

(The Guardian)

(Borítókép: A Mona Lisa a párizsi Louvre múzeumban. Fotó: Raphael GAILLARDE/Getty)