Crystal Harris 2012-ben ment feleségül Hugh Hefnerhez, de először lemondta az esküvőt.

A volt Playboy-modell, Crystal Harris őszintén beszélt arról, mi vezetett ahhoz, hogy 2011-ben váratlanul lefújta az esküvőjét a Playboy alapítójával – Hugh Hefnerrel – még azelőtt, hogy végül 2012-ben mégis hozzáment volna. A köztük lévő közel 60 év korkülönbség már önmagában is sok kérdést vetett fel, de Harris szerint a döntésének ennél jóval mélyebb okai voltak.

A 39 éves Crystal több interjúban is beszélt már a Playboy-villában megélt tapasztalatairól, egy 2024-es brit tévés szereplés során pedig elmondta, az esküvő táján Hefner egy „Marrying Hef” című realityműsort forgatott, amelyben értelemszerűen modellnek is szerepelnie kellett volna, hiszen az esküvőjüket dokumentálták volna. A produkcióért azonban mindössze 2500 dolláros gázsit ajánlottak fel neki, miközben Hefner epizódonként állítólag 800 ezer dollárt keresett. A műsor végül nem készült el, Crystal ugyanis az őt ért igazságtalanság miatt úgy döntött, lefújja a menyegzőt. 

A kapcsolatban egyébként nemcsak anyagi, hanem komoly kontrollproblémák is voltak. Harris szerint Hefner beleszólt abba, hogyan nézzenek ki a házban élő nők: a hajszíntől kezdve a körmökön át a ruházatig mindent szabályok határoztak meg. Egy interjúban azt mondta, csak visszafogott körömlakk volt megengedett, még francia manikűr sem jöhetett szóba. Amikor lenőtt a szőke haja, Hefner rendszeresen szóvá tette, így újra és újra szőkítenie kellett, még akkor is, ha ez hólyagos fejbőrt okozott.

Valamiért azt hittem, ez normális, és ez jelenti azt, hogy szép vagyok Hef szemében”

– emlékezett vissza. A szabályok közé tartozott az is, hogy nem viselhetett köldökpiercinget, és gyakran kellett Playboy-logós pólókat hordania, amelyeket kényelmetlennek és olcsónak érzett.

A külcsínnel szembeni megszállottság éles ellentétben állt a Playboy-villa valós állapotával. Harris szerint az épület igazából elhanyagolt volt, amit ritkán takarítottak, penészes volt, és a folyamatos bulik miatt „leharcoltnak és nyomasztónak” tűnt.

Kívül minden csillogott, belül viszont egyre rosszabb lett”

– fogalmazott.

Bár 2012-ben végül mégis feleségül ment Hefnerhez, a korábbi esküvő lefújása minden kétséget kizáróan egyfajta segélykiáltás volt, ami egyértelműen példázza, milyen árat is kell fizetni sokszor a hírnévért. 

(Tyla)

(Borítókép: Northfoto)