Nagyon úgy tűnik, hogy Avri Downey az édesapja nyomdokaiba lép a színészet terén.

Robert Downey Jr. 11 éves kislánya szerepet kapott egy sorozatban, amely a tervek szerint 2027-ben fog a képernyőkre kerülni és az Oswald címet viseli. Egyes beszámolók szerint elképzelhető, hogy a projekt a Disney+ készülő sorozatához, az Oswald, a szerencsés nyúlhoz kapcsolódik, amelynek rendezője Jon Favreau lesz. A hírek szerint Avri Downey egy „Family Photo Kid” nevű szereplőt alakít majd, miután tavaly aláírta a szerződését.

A TMZ által megszerzett állítólagos szerződés szerint a kislány a sorozatban való szerepléséért 1246 dolláros, vagyis nagyjából 400 ezer forintos napi fizetést kap majd.

A szerződés állítólag azt is előírta, hogy a produkció minden résztvevője professzionálisan viselkedjen a forgatások alatt, és ne keveredjen semmilyen botrányba.

Nem ő Robert Downey Jr. első gyermeke, aki kipróbálja magát színészként

Robert Downey Jr. feleségével, Susan Downey-val két gyermeket nevel: Avrit és a 14 éves Exton Eliast. Emellett van egy 32 éves fia, Indio Falconer is korábbi házasságából, Deborah Falconertől. Avri Downey ráadásul nem az egyetlen gyermeke, aki kipróbálta magát a színészetben: mindhárman szerepeltek Robert sorozatában, a Downey’s Dream Cars című produkcióban, sőt Indio egy epizód forgatókönyvét is megírta. Indio továbbá 2005-ben a Kiss Kiss Bang Bang című filmben is feltűnt.

Ilyen apának lenni

Robert Downey Jr. 49 éves volt, amikor két fiatalabb gyermeke megszületett. 2014-ben így nyilatkozott arról, hogyan érzi magát szülőként:

Mindig nagyszerű dolog apának lenni, függetlenül attól, hogy hol tartasz az életben, vagy mi történik körülötted.

De jó érzés, hogy most igazán jelen tudok lenni, mert az életem jelenleg arról szól, hogy vagy dolgozom, vagy velük vagyok. Már nem vagyok húszas éveimben járó srác, aki bulizni vagy a barátaival lógni akar” – fogalmazott utalva arra, hogy idősebb fia születésénél az életének egy teljesen más szakaszában volt.

(Hello!)

(Borítókép: Robert Downey Jr. Fotó: Getty Images)